Egytrilliót követel Ukrajna Oroszországtól a Krím bekebelezéséért
Ukrajna nemzetközi bíróságokon kér jogorvoslást azokkal a károkkal kapcsolatban, amelyeket a Krím-félsziget elcsatolása okozott.
Ukrajna nemzetközi bíróságokon kér jogorvoslást azokkal a károkkal kapcsolatban, amelyeket a Krím-félsziget elcsatolása okozott.
Egy Sevcsenko utcai kávézó lebontása mellett döntött a beregszászi végrehajtó bizottság, ugyanis a helyi római katolikus egyház beperelte annak üzemeltetőjét.
„A vállalatnál, ahol dolgozom, nincs panasz a munkámra, a fizetést – kollégáimhoz hasonlóan – mégis rendszertelenül kapom, néha 2-3 hónapig nem látunk egy fillért se. Többen azt fontolgatjuk, hogy a bírósághoz fordulunk. Attól tartok azonban, hogy ha helytelenül látunk hozzá a pereskedéshez, a vállalat jogásza könnyen túljár az eszünkön, s utóbb még el is bocsátanak…
Beperelte Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságát.
„Bátyám vállalkozóként csúnya csalási ügybe keveredett az üzletfelei miatt. Ennek már két éve… Az ügyvédje kezdetben optimista volt, azzal hitegetett bennünket, hogy egykettőre megszüntetik az eljárást, ám ehelyett rövidesen őrizetbe vették a testvéremet.
„Miután a bíróság kimondta, hogy a volt munkaadóm egy jelentős összeggel tartozik nekem a ledolgozott túlórákért, az állami végrehajtóhoz fordultam, hogy hajtsa be az engem megillető pénzt, ám múlik az idő, s még egy fityinget sem láttam a bérhátralékomból. Hovatovább szégyellek megjelenni a végrehajtói szolgálatnál, hogy mindig ugyanazt a kérdést tegyem fel nekik – hiába….
„Az olvastam, hogy nemrég drágult a bírósági ügyintézés. Kérem, írja meg, minek nőtt az ára vagy a díja, s mennyivel!”
Három hete beszámoltunk arról, hogy valahol az ungvári megyei hivatal és a kijevi minisztérium között eltűntek a vereckei magyar honfoglalási emlékmű műemlékké nyilvánításához benyújtott dokumentumok. Most végre kiderült, hogy a megyei illetékesek a ludasok.
Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök kedden ismét nem jelent meg a harkivi bíróság előtt, ezért tárgyalását november 23-ra napolták el.
Az ungvári megyei hivatal és a kijevi minisztérium között eltűntek a vereckei magyar honfoglalási emlékmű műemlékké nyilvánításához benyújtott dokumentumok.
End of content
End of content