Kárpátaljára érkezik Porosenko és Hrojszman
Az állam- és a kormányfő látogatásának végleges dátuma egyelőre nem ismert, Petro Porosenko elnököt azonban május 25-26-ára várják a megyébe – jelentette a mukachevo.net.
Az állam- és a kormányfő látogatásának végleges dátuma egyelőre nem ismert, Petro Porosenko elnököt azonban május 25-26-ára várják a megyébe – jelentette a mukachevo.net.
Petro Porosenko ukrán elnök üdvözölte szombaton azt a szavai szerint ” régóta várt és logikus” NATO-döntést, amellyel a katonai szövetség „magasabb szintre emelte Ukrajna törekvését” a teljes jogú tagság elnyerésére az atlanti szövetségben. Az államfő így értékelte, hogy a NATO hivatalos honlapján pénteken frissített közlemény Ukrajnát is említi azon országok között, amelyek kinyilvánították a tagságra…
Petro Porosenko ukrán államfő Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt telefonon a Münchenben rendezendő Ukrajna-találkozóról – írta szerdára virradóra a Zerkalo Nedeli című ukrán napilap.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az ukránoknak „szent joguk”, hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai.
Ukrajna támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megreformálásának gondolatát – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap azután, hogy Kijevben tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral.
Petro Porosenko elnök az Ukrajna népművésze címet adományozta Jamalának (Dzsamalának), a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztesének – jelentette az Ukrajinszka Pravda Szvjatoszlav Ceholkóra, az államfő szóvivőjére hivatkozva.
Petro Porosenko elnök jóváhagyta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsnak (RNBO) a 2016. évi védelmi költségvetésre vonatkozó határozatát – közölte szerdán az Ukrajinszka Pravda az államfő sajtószolgálatának tájékoztatása alapján.
A kelet-ukrajnai válság rendezését célzó minszki tárgyalások mihamarabbi folytatására szólított fel hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök.
Párbajra hívta az ukrán államfőt nyílt levélben a luhanszki szakadárok vezetője, hogy „véget vessenek a háborúnak” Délkelet-Ukrajnában.
Jelentős eltávolodás érzékelhető a Kijev és az oroszbarát szakadárok képviselői által szeptember 5-én aláírt minszki jegyzőkönyvben foglaltak megvalósításától, és emiatt fennáll a veszélye a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződésének – állapította meg Petro Porosenko ukrán elnök pénteken, Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonos megbeszélése során.
End of content
End of content