Potápi: indul a külhoni magyar gyermekek éve
Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.
Indul a külhoni magyar gyermekek éve programsorozat, a tematikus évre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden Budapesten.
A magyar kormány külhoni programjainak megvalósítása szempontjából a Vajdaság a legjobban felkészült és a legprecízebben dolgozó régió, ahol nem kell attól tartani, hogy olyan célokat határoznak meg, amelyeket nem lehet teljesíteni, illetve a támogatott célok ne működnének – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára múlt szerdán Zentán.
Megduplázza és majdnem 3 milliárd forintra emeli a kormány a kárpátaljai magyarság támogatását célzó szociális csomag jövő évi keretösszegét – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kétszázmillió forintos keretösszeggel a határon túl működő, családokat segítő civil, egyházi szervezetek és vállalkozók támogatására hirdet pályázatot a Nemzetpolitikai Államtitkárság – közölte Potápi Árpád János kedden budapesti sajtótájékoztatón.
A határon túli magyarság a kormány családpolitikája mellett áll – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Dombóváron, a családok évéhez kapcsolódó rendezvényen.
A- Az Orbán-kormány 2010 után radikális váltást hajtott végre a nemzetpolitikában, kiemelten támogatja a külhoni magyar szervezeteket, segíti a szülőföldön való megmaradást, különösen odafigyel a fiatalokra és a családokra – hangoztatta Potápi Árpád szombaton az ausztriai Felsőpulyán, ahol egy a magyar szervezetek által rendezett, kétnapos konferenciát nyitott meg.
A fiatalok a szülőföldjükön megszerzett tudással és helyben való érvényesülésükkel a magyar jövőt erősítik – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a 2015, a külhoni magyar szakképzés éve program keretében megvalósult fejlesztések átadásán csütörtökön.
A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, valamint képzések, táborok is szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjai között, amelyekre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A tematikus év nyitórendezvénye február 2-án lesz.
Wass Albert emlékművével nemcsak egy bronzszobor, hanem egy honfitársunk tért vissza szülőföldjére, és otthonra talált Bonyhádon – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon, az író születésének 110. évfordulóján rendezett megemlékezésen.
A szakoktatást szolgáló, korszerű két teherautót adott át ünnepélyesen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közel 20 millió forint értékben hétfőn a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében a Beregszász melletti Makkosjánosiban a helyi mezőgazdasági líceumnak.
End of content
End of content