Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba
Volodimir Zelenszkij több alkalommal is kritikával illette Robert Fico szlovák miniszterelnököt.
Volodimir Zelenszkij több alkalommal is kritikával illette Robert Fico szlovák miniszterelnököt.
Felfüggesztették a járatok indítását.
A szlovák fővárosban Matúš Vallo főpolgármesterrel találkozott.
A látogatás során Kijev hivatalos meghívót kapott, hogy csatlakozzon a Szabad Városok Paktumához.
Szijjártó Péter Dmitro Kulebával találkozott Pozsonyban május 13-án.
A szlovákok és magyarok egyetértenek abban, hogy erős tagállamokra épülő, kultúráját és hagyományait megőrző Európai Uniót szeretnének – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Pozsonyban, ahol beszédet mondott a Bibliotéka nemzetközi könyvvásár megnyitóján.
Mintegy háromszázan vettek részt péntek délután azon a tiltakozó megmozduláson, amelyet az Európai Unión kívülről érkező munkavállalókra vonatkozó szabályozások esetleges enyhítése ellen tartottak a szlovák munka-, szociális- és családügyi minisztérium pozsonyi épülete előtt – jelentette a Sita szlovák hírügynökség.
A magyar konyha remekeit bemutató gasztronómiai, illetve zenei fesztivál kezdődik pénteken Pozsony központjában a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozat keretében.
A hétvégén tartják Pozsonyban a 13. Koronázási ünnepségek nevet viselő rendezvénysorozatot, amellyel a magyar királyok, királynők és királynék egykoron itt zajlott koronázásaira emlékeznek a pozsonyiak. Az idén III. Károly magyar királyt, Mária Terézia apját „koronázzák újra.”
A Magyar Kulturális Hét elsősorban a Pozsonyban egymás mellett élő magyarok és szlovákok együttlétének megéléséről szól – jelentette ki Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára pénteken Pozsonyban a Több mint szomszéd címet viselő kulturális rendezvénysorozat második szakaszának ünnepélyes megnyitóján.
End of content
End of content