Kárpátalja anno: Romzsa Tódor görögkatolikus püspök vértanú
66 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök, vértanú.
66 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök, vértanú.
Kinevezte első női püspökét az írországi anglikán egyház – a pénteki bejelentés elemzők szerint fokozza majd a nyomást az anglikán közösség más, az ilyen lépéstől egyelőre vonakodó egyházaira.
Nagyszombati érsekké nevezte ki Orosch János püspököt csütörtökön Ferenc pápa – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák püspöki kar szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.
Gulácsy Lajos: Mélységből a magasba. Bizonyságtétel az elmúlt időkről. Gulácsy Lajos önéletírása. Második, bővített kiadás, 2009.
A megye történelmi egyházainak a vezetőivel találkozott Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke.
December 12-én Prágában, a Szent Kelemen görögkatolikus székesegyházban búcsúztatták el Ivan Ljavinecet, Csehország bizánci rítusú katolikusainak apostoli kormányzóját, aki múlt vasárnap hunyt el.
Semmi sem fog változni, de minden megváltozik – mondta megválasztása után az új erdélyi püspök. Kató Béla 82 szavazattal lett az Erdélyi Református Egyházkerület vezetője.
End of content
End of content