Kárpátalja anno: II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésnapjára
350 évvel ezelőtt született a Nagyságos Fejedelem.
350 évvel ezelőtt született a Nagyságos Fejedelem.
A Duzsár család tölgyfa asztalán aludt egykor II. Rákóczi Ferenc a Bereg vármegyei Pudpolóc (később Vezérszállás) településen.
Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi szöges dróttal ellátott korlát mögött a munkácsi várban.
A nap képe.
„Nyugtasd meg kegyes Isten Rákóczy lelkét, s szégyenítsd meg dicsőnk kaján elleneit!”
Ünnepélyes keretek között avatták fel II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát december 17-én a beregszászi Budapest parkban.
Ady Endre jól ismerte a mai Kárpátalja vidékét, hiszen többször is járt térségünkben.
Háromnapos zarándokút indult kedden, július 7-én Felvidékre és Kárpátaljára, ahol Rákóczi Ferenc életének főbb állomásait keresik fel azok a fiatalok, akik jól szerepeltek a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezett történelmi vetélkedőn.
II. RÁKÓCZI FERENC, író, államférfi, hadvezér, 1676. március 27-én született Borsiban.
Általában az egész nemzetet érintő történelmi események később újjászületnek a nép ajkán.
End of content
End of content