Akikre büszkék lehetünk… Interjú Szokolova-Mitro Henriettával
A szórványban élő kisebbség fokozottan ki van téve a természetes beolvadás, az asszimiláció veszélyének. A kárpátaljai tömbmagyarság külső pereme is elindult a szórványosodás útján.
A szórványban élő kisebbség fokozottan ki van téve a természetes beolvadás, az asszimiláció veszélyének. A kárpátaljai tömbmagyarság külső pereme is elindult a szórványosodás útján.
Vetette papírra a költemény első sorait Kölcsey Ferenc, talán mit sem sejtve arról, hogy legnagyobb hatású verse, a magyar Himnusz még így, 190 év múltán is milyen sokat jelent majd nekünk, magyaroknak. Hisz a Himnusz születésének évfordulója, január 22-e már huszonnégy éve egyben a magyar kultúra napja, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az országhatárokon kívül is…
Interjúnk első részében Híres Emőkével ismerkedhetett meg az olvasó, aki mindent itt hagyva Angliába költözött, s ott kezdett új életet, ott alapított családot.
Sorozatunkban olyan személyeket mutatunk be, akik a Rákóczi-főiskolán szívták magukba a tudás nedűjét.
December 5-én Jevhen Szulima, Ukrajna Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport miniszterének első helyettese aláírásával jóváhagyta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2013. évre szóló felvételi szabályzatát.
A napokban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán vendégszerepelt a budapesti Kolompos együttes. Az öttagú formáció a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének meghívására érkezett ide, hogy a szervezésükben zajló nagycsaládos napon koncertezzen a közönségnek. Nem is akárhogyan: az együttes a koncertet követő táncházzal együtt fergeteges sikert tudhat magáénak. Kihasználva a kínálkozó lehetőséget, Nagy Zoltánnal, a…
Egy felsőfokú tanintézmény általában a diploma megszerzésével, a jövőbeni megélhetőség megalapozásának gondolatával kecsegteti a hallgatókat.
Gyakran éri az a vád a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát (II.RFKMF) (is), hogy az intézményben túlképzés folyik, s a friss diplomások nem tudnak megfelelően elhelyezkedni. A probléma valóban létezik, hiszen hiába képeznek kiváló szakembereket a Rákóczi-főiskolán, a többségüknek nehéz dolga akad, mivel térségünkben gyakorlatilag lehetetlen tanári munkát kapni.
Elindulni egy úton, kitaposatlan ösvényt választani, amelyre ha egyszer ráléptünk, végig is kell járnunk – izgalmas, de nem könnyű feladat, mert változtatni mindig nagy felelősség. 1993-ban egy maroknyi csoport és néhány szervezet merész célt tűzött ki maga elé: elhatározták, hogy magyar nyelvű felsőoktatási intézményt alapítanak Beregszászban.
Beregszászi Anikó: A lehetetlent lehetni: Tantárgy-pedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény az anyanyelv oktatásához a kárpátaljai magyar iskolák 5-9. osztályában. Bp.: Tinta Könyvkiadó, 2012. 111 old.
End of content
End of content