református

  • Ébreszt (Ő)

    Ez volt a vezérgondolata annak a kerületi református utcai evangelizációs sorozatnak, amely a Presbiteri Szövetség által került megszervezésre május 28. és június 2. között.

  • Az első ok

    Azért vagyunk ma együtt, mert egy rövid pillanatra legyőztük magunkat is, és nem kudarcokra, vereségekre emlékezünk, hanem egy bátor és őszinte pillanatra, amikor az egységesítő zsinaton kimondtuk, hogy mi, magyar reformátusok egyek vagyunk, noha számtalan országba szétszóratva, szétszakítva élünk – mondta a magyar református egység napján Szabó István püspök a Kálvin téri templomban.

  • Ma játszásóra legyen!

    Aki végigjárja a zarándok útját, eljuthat a romlás városából a mennyei városig. Csupán egy óra az út. A Református Zenei Fesztivál ifjúsági rendezvénye sok-sok izgalmat, rejtélyt tartogat.

  • Mennyiség és minőség

    Több református szellemiségű intézményre lenne szüksége az országnak, többek között erről is szólt püspöki jelentésében Szabó István.

  • Épülj!

    Az „Épülj!” c. projekt során 2011. május 21. és 2012 március 30. közötti időszakban olyan alkalmakat szerveztünk elsősorban a Beregszászi Református Egyházközség tagjai számára, ahol a magyar történelmi és kulturális értékeink megismerése mellett alkalmuk nyílt az önképzésre, a családok közös együttlétére, a generációk közti szakadék áthidalására.

End of content

End of content