Villámcsapás 2: sikeres volt a hatalmas drograzzia
Több száz drogüzért, köztük több drogbárót állítottak elő Szerbiában minden idők legnagyobb drograzziájában, amelynek szombaton tartották a második fordulóját.
Több száz drogüzért, köztük több drogbárót állítottak elő Szerbiában minden idők legnagyobb drograzziájában, amelynek szombaton tartották a második fordulóját.
Szombat este az ungvári közlekedés-rendészet járőre a városi rendőrkapitányság előtt parkolt le gépkocsijával.
A közúti felügyelőség átszervezésen megy keresztül.
„Minap – életemben először – közúti balesetbe keveredtem. Megdöbbentő volt számomra, hogy a rendőrök mennyire közönyösen, helyenként felületesen járnak el, s amikor igyekeztem megfogalmazni az észrevételeimet, helyreutasítottak, azt mondták, ne zavarjam a munkájukat. Arra vonatkozóan kérném a tanácsát, hogy mihez tartsa magát az ember hasonló esetben. Mihez van joga, s mihez nem az állampolgárnak?”
„Megvert a szomszédom. Még májusban feljelentést tettem emiatt a rendőrségen, de máig nem tájékoztattak arról, hogy hol tart az ügy. Meddig tarthat a vizsgálat? Érdemes panaszt tenni a nyomozást folytató rendőrök ellen?”
Július 5-én közép-európai idő szerint 7 órakor ismeretlen személy bejelentést tett a rendőrségen egy közúti balesetről, amely a munkácsi járási Szentmiklóson (Csinagyijevo) történt.
Ukrajnában országszerte tüntetések voltak egy nemrég rendőrök által brutálisan megerőszakolt és összevert nő miatt.
Ukrajnában a rendőrség iránti bizalom nem haladja meg a felmérési hibahatárt, amennyiben egy százalék alá csökkent. A szakmailag képzetlen, korrupt és demoralizált egyenruhás emberek hovatovább nemhogy megvédenék polgártársaikat, inkább maguk is veszélyt jelentenek rájuk nézve – mutat rá összeállításában a Korreszpondent országos hetilap.
Az ukrán rendőrség milícia megnevezése helyett a policiát vezetnék be, azonban a változtatás meglehetősen összetett folyamat.
A Munkácsi Járási Rendőrkapitányság egyik nyomozója 400 amerikai dollár kenőpénzt követelt és kapott egy ilosvai asszonytól annak fejében, hogy a nő 17 éves fia ellen hidegfegyver birtoklása és értékesítése miatt ne indítson büntetőjogi eljárást.
End of content
End of content