Révész Imre Társaság

  • Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: ungi festőművész

    Mindenki másképp fest: a reneszánsz festőnél az emberi test és a tájképek kerülnek a figyelem középpontjába, a realista művészt a legapróbb részletekre való törekvés jellemzi, az expresszionista a belső, pszichikai formákat vetíti rá a külső világra, míg az impresszionista az adott pillanatban látott élményt festi a vászonra. Ez utóbbi képviselője Tóth Róbert kárpátaljai festőművész, a…

  • Vászonra kerülnek az ősz legcsodálatosabb színei

    A percsenyi járási Rónafüreden (Lumsori) rendezte meg immár kilencedik alkotótáborát a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT). A Bethlen Gábor Alap által támogatott idei alkotótáborban tizenkét RIT-tag, kárpátaljai magyar képzőművész vett részt, akikhez művészbarátaik is csatlakoztak.

  • Kárpátalja ma: a Révész Imre Társaság

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságát 1990-ben tizennégy kárpátaljai magyar alkotó hozta létre Ungváron, s olyan kárpátaljai művészeket tömörít, akik fontosnak tartották azt, hogy úgy is jelen legyenek vidékünk művészeti életében, mint magyarok, magyar művészek.

  • Újra RIT-közgyűlés volt Beregszászban

    Március 22-én került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ez évi első közgyűlésére. Az ülés kezdetén a résztvevők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt tagtársukról, Kolozsvári László festőművészről, illetve a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Társaság azon tagjairól, akik az 1990-es alakulás óta távoztak az élők sorából – Tóth Lajosról,…

  • Képzőművészeti kiállítás a Rákóczi-főiskolán

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága 2012-ben ismét megrendezte a kárpátaljai kötődésű festőművészről, Hollósy Simonról elnevezett hagyományos alkotótáborát Verhnyij Sztudenijen, azaz Felsőhidegpatakon. Az itt született alkotásokat idén is tárlaton mutatták be.

End of content

End of content