Törvénymódosítást nyújtott be a genderelmélet oktatása ellen a román szenátus
A román szenátus kedden megszavazott egy olyan törvénymódosítást, amelynek értelmében minden tanintézményben tilos a genderelmélet oktatása.
A román szenátus kedden megszavazott egy olyan törvénymódosítást, amelynek értelmében minden tanintézményben tilos a genderelmélet oktatása.
A századik évforduló alkalmából Románia nemzeti ünneppé nyilvánította június 4-ét. Ennek értelmében a történelmi eseményeket népszerűsítő rendezvényeket szerveztek, és országszerte ki kellett tűzni a román zászlót. Elemzők szerint Románia lépése olyan nemzetpolitikai sértésnek tekinthető az ott élő magyarokkal szemben, ami nehezen kezelhető mindkét fél számára.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei levélben kérték Donald Tuskot, az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy „határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen”.
Romániában csökkent az új Covid-19-megbetegedések száma, de nőtt a kórnak tulajdonított elhalálozásoké a pénteken kora-délután közzétett hivatalos adatok szerint.
Klaus Iohannis román államfő hétfőn bejelentette: Romániában egy hónappal meghosszabbítják a rendkívüli állapotot.
A bukaresti polgármesteri hivatal betiltotta a székelyföldi románok civil szervezeteinek az államelnöki palota elé vasárnapra tervezett tüntetését.
A Ludovik Orban vezette liberális kormány kétfordulós polgármester-választás bevezetését tervezi. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség figyelmeztette a kormányt, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt, ha a liberális kormány parlamenti vita nélkül módosítja a választójogot.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a bukaresti jobbközép kormányt támogató, jobboldali Népi Mozgalom Pártja (PMP) szavazataival megkapta a román képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását kedden az a törvénytervezet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét
A románok és magyarok közötti bizalmatlanság lebontását szorgalmazták egy péntek este tartott kolozsvári román nyelvű pódiumbeszélgetés résztvevői.
A külföldi választókörök megnyitásával pénteken megkezdődött a román elnökválasztás második fordulója. Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfő a „román szív” erősen szimbolikus üzenetével, Klaus Johannis hivatalban lévő elnök pedig a „normális Románia” megteremtésének ígéretével próbálja megszerezni a tizennyolcmillió román választópolgár többségének a szavazatát.
End of content
End of content