Ortutay Esték: dr. Braun László tartott előadást a rovásírásról
Rovásírás és a nagyszentmiklósi kincsek.
Rovásírás és a nagyszentmiklósi kincsek.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatásával idén ötödik alkalommal rendezte meg a Forrai Sándor Rovásírásversenyt.
Március 29-én a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) égisze alatt immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Forrai Sándor Rovásírásverseny. A helyszín a Munkácsi Szent István Líceum volt, ahol három korcsoportban (1–5., 6–8. és 9–11. osztály) Kárpátalja tíz iskolájából összesen 33 gyerek vetélkedett. Ez rekordszámnak számít a verseny történetében. A szervezők örömmel konstatálták, hogy Nagydobrony, Munkács, Gát,…
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség idén is meghirdeti a Forrai Sándor kárpátaljai rovásírásversenyt. Várjuk minden iskoláskorú jelentkezését, illetve azokat a felnőtteket, akik foglalkoznak rovásírással és szívesen részt vennének a szervezők és a zsűri munkájában.
Kicsit szomorúan olvastam minapi a Kampány határok nélkül című írásomhoz fűzött olvasói kommentárokat.
Két „talányos, de érdekfeszítő” leletet mutattak be a honfoglalást megelőző, korai magyar történelem témakörében a héten tartott oroszországi konferencia résztvevőinek – tájékoztatta Csáji László Koppány néprajzkutató-etnológus, a rendezvény egyik magyar előadója pénteken az MTI-t.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2013. április 20-án tartotta meg a történelem, valamint a Szent-Györgyi Albert kémia vetélkedőjét, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
„Kinek az érdeke Kárpátalja törvénytelen «runizálása»?” címmel közöl nagyszabású összeesküvés-elméletbe torkolló írást a nacionalista Szvoboda párthoz közel álló zakarpattya.net.ua portál a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezéséről.
Nagybereg. Kárpátalja élen jár a székely-magyar rovás népszerűsítésében, amely nemzeti kultúránk szerves része.
Az őstörténet kutatói összedugták a fejüket, és számot vetettek azzal, amit tudnak, és amit nem.
End of content
End of content