sajtószabadság

  • Május 3. – Nemzetközi sajtószabadság napja

    Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlése május 3-át a Nemzetközi sajtószabadság napjává nyilvánította annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a szabad sajtó fontosságára és hogy emlékeztesse a kormányzatokat a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletére és betartására.

  • Ez lenne a sajtószabadság?!

    Olvasóink zöme vélhetően tisztában van azzal, hogy „Ukrajna egyetlen országos magyar lapja”, a Kárpáti Igaz Szó lapunk lejáratásából, mocskolásából már-már sportot űz. Lapunkért oly mértékben rajonganak, hogy 5 évvel ezelőtti cikkeinkből is idézni tudnak. Nem mindennapi emlékezőtehetségükhöz csak gratulálni tudunk.

  • Aggódnak az ukrán sajtószabadságért

    A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi sajtószervezet arra kéri az ukrajnai országgyűlési képviselőket, hogy utasítsák vissza azt a törvényjavaslatot, ami 5 év börtönbüntetés kiszabását tenné lehetővé azok számára, akiket a bíróság rágalmazás vádjával ítél el.

  • A sajtószabadságért tüntettek Kijevben

    Amiatt demonstráltak, hogy az ország nagyobbik részében a kábelszolgáltatók korlátozzák a TVi nevű, a hatalommal szemben kritikusnak tartott hírtelevízió műsorát.Kijevben körülbelül háromezren gyűltek össze a főváros egyik központi terén.

  • Donyeck az újságírók pokla

    Ukrajnában az utóbbi időben erősen romlott a szólásszabadság helyzete, az újságírók számára pedig Donyeck lett a legveszélyesebb város – jelentette ki a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet.

End of content

End of content