Csehország korlátozná az orosz diplomaták mozgását a schengeni övezetben
A cseh külügyminiszter szerint az Európai Uniónak fokoznia kell a gazdasági nyomást Moszkvára.
A cseh külügyminiszter szerint az Európai Uniónak fokoznia kell a gazdasági nyomást Moszkvára.
„Ez a döntés a magyar nemzeti érdekeket is szolgálja” – közölte Szijjártó Péter.
A schengeni övezetnek jelenleg 22 uniós ország a tagja.
A kialakult járványügyi helyzet miatt hamarosan tilos lesz a belépés a schengeni övezetbe az ukrán állampolgároknak – adta hírül július 15-én a Novini Zakarpattya internetes hírportál.
A schengeni övezet túléléséhez meg kell védeni a külső határokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
A működőképes schengeni övezet érdekében meg kell védeni Európa külső határait – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken Kolozsváron.
Hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra Kárpátaljára érkezett Wintermantel Péter, a magyar Külügyminisztérium Közigazgatási államtitkárságának helyettes-államtitkára, aki előbb Ungváron megbeszélést folytatott a KMKSZ vezetőivel, majd részt vett Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, az idén kiadott ötvenezredik magyar schengeni vízum ünnepélyes átadásán.
A románoknak meg kell érteniük, hogy kényes téma Schengen, mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Nem korlátozható összesen csupán három hónapos schengeni térségben való tartózkodásra egy féléven belül a vízum nélkül, kishatárforgalmi engedéllyel utazó ukrán állampolgár – hozta meg a döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) március 21-én, ezzel pontot téve az évek óta tartó pereskedés végére, mely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhonyi Határrendészeti Kirendeltsége és a kárpátaljai Somogyi…
Örményország csütörtöktől vízummentességet biztosít az EU- és a schengeni övezet tagállamainak állampolgárai számára, így a magyarok is vízum nélkül utazhatnak az országba – tájékoztatott a konzuli szolgálat.
End of content
End of content