Schmitt Pál

  • Schmitt Pál-adomány

    Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének adományából a KMKSZ és a Verecke Alapítvány közreműködésével a tavalyi évben is számos kárpátaljai magyar intézmény fejlesztése valósulhatott meg, a támogatás egyben jelentősen hozzájárult több kulturális és sportrendezvény megszervezéséhez is. Az alábbiakban az Ungvári, Munkácsi és Nagyszőlősi járásokban megvalósult pályázatokról számolunk be.

  • Jelentős támogatást jelentett a Schmitt-adomány

    Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a KMKSZ tevőleges közreműködésével történt adományosztása ebben az esztendőben számos kárpátaljai magyar intézmény fejlesztését segítette elő, egyben jelentősen hozzájárult több kulturális és sportrendezvény megszervezéséhez is. Az alábbiakban a kedvezményezettek, vagyis a KMKSZ alapszervezeteinek, illetve középszintű szervezeteinek eredményeit összegezzük.

  • Schmitt-adomány Kisbégánynak

    Újabb község – ezúttal Kisbégány – részesült Schmitt Pál adományából. A volt köztársasági elnöknek a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztásban ez volt az utolsó kárpátaljai helyszín.

  • Schmitt-adomány

    Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ közreműködésével történő adományosztása újabb kárpátaljai magyar intézmények és szervezetek fejlesztését tette lehetővé: ezúttal az Ungvári, Munkácsi és Nagyszőlősi járásokban.

  • Újabb Schmitt-adományok találtak gazdára

    Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztása újabb kárpátaljai magyar intézmények és szervezetek fejlesztését segítette elő.

  • Számítástechnikai eszközöket kapott a gyülekezet

    Előző lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy a közelmúltban Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke a Verecke Alapítvány segítségével jelentős anyagi támogatásban részesítette Kárpátalja magyar oktatási, egyházi és kulturális intézményeit, mely a KMKSZ tevőleges közreműködésével jutott el az érintettekhez. A kedvezményezettek egyike a Guti Református Egyházközség is.

End of content

End of content