Semjén: sikertörténet az elmúlt 12 év nemzetpolitikája
Kiemelte: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon.
Kiemelte: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon.
A háború mindent átírt Kárpátalján.
„Ami megtartott, megtart és meg fog tartani minket, az a hűség a keresztény civilizációhoz és a szuverén magyar hazához”.
„Trianonnal kapcsolatban nem a múlt siratására, hanem a következő száz évre szóló iránymutatásra van szükség.”
Az egyeztetésre azzal a céllal került sor, hogy a nemzetpolitika vezetői és a külhoni magyar szervezetek elnökei áttekintsék az idei évet érintő terveket.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt egyetlen nemzetpolitikai programot sem kellett megszüntetni, azokat az online térbe helyezték át, illetve kiegészítették.
A magyar kormánynak fontos a keresztény civilizáció védelme, ezért 2010 óta háromezer templom épült, vagy újult meg a Kárpát-medencében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján.
Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne – emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.
A diaszpóra magyarsága 2010 óta azonos súlyú és azonos méltóságú nemzetrész a Kárpát-medence magyarsága mellett – hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IX. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten.
A magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket, mert ez a magyar nemzeti érdek, és ez következik a magyar alkotmányból – jelentette ki pénteken Tusnádfürdőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén.
End of content
End of content