Magyar Idők: húsz alkalommal találkozott Soros György az unió vezetőivel
Húsz alkalommal találkozott Soros György az unió vezetőivel 2014-óta – erről ír a Magyar Idők.
Húsz alkalommal találkozott Soros György az unió vezetőivel 2014-óta – erről ír a Magyar Idők.
Robbanószerkezetet találtak hétfőn délután Soros György házánál a levélládában – jelentette internetes oldalán a The New York Times című napilap.
Ukrajnában Soros György emberei szervezik a magyarok elleni kampányt – erről írt az Origo. A portál szerint az ukrán miniszterelnök korábban személyesen is találkozott Soros Györggyel, hogy megvitassák az ukrán reformokat. Petro Porosenkót, Ukrajna elnökét pedig egy levelében a barátjának nevezte Soros – közölte az M1 Híradója.
Hangfelvétel bizonyítja, hogy Soros-szervezetek állnak az ukrajnai Majdan-forradalom, vagyis Viktor Janukovics korábbi ukrán államfő megbuktatása mögött – közli hétfői számában a Magyar Idők.
Európának anyagiakkal is segítenie kell Ukrajnát, mert ha az ország pénzügyileg összeomlik, annak messzemenő geopolitikai következményei lesznek – mondta Soros György csütörtökön Brüsszelben egy politikai elemző műhely rendezvényén.
End of content
End of content