A sport fejlődése továbbra is fontos a Beregszászi kistérségben
A Budapest (Fradi) parkban megrendezett sporteseményen kicsiket és nagyokat egyaránt vártak.
A Budapest (Fradi) parkban megrendezett sporteseményen kicsiket és nagyokat egyaránt vártak.
A jótékony célú programmal a hősi halált halt ukrán katonák emlékére rendezték meg.
Ezzel kapcsolatban Ukrajna Ifjúsági és Sportminisztériuma határozatot fogadott el.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (European Broadcasting Union, EBU) december elején tartott 75. genfi közgyűlésén deklarálta, legyenek szabadon foghatók – tehát nem kódolt, fizetős – a közérdeklődésre számot tartó sportesemények.
Több mint nyolcezren vágtak neki idén a 33. Balaton-átúszásnak.
Bár az előttünk álló esztendőben sem futball vb-t, sem olimpiát nem rendeznek, de így sem maradunk rangos sportesemények nélkül. Hagyományos összeállításunkban a 2015-ös év legjelentősebb sporteseményeit soroljuk fel.
Sportesemények szempontjából igazán páratlan esztendőbe léptünk. Legutóbbi számunkban az év első felének legjelentősebb sporteseményeit soroltuk fel – a teljesség igénye nélkül –, ezúttal az év második felének legfontosabb sportrendezvényeit tekintjük át.
Sportesemények szempontjából igazán páratlan év lesz a 2014-es esztendő, hiszen a legnézettebbnek számító labdarúgó-világbajnokság mellett Szocsiban téli olimpiát rendeznek, Budapest ad otthont az első ízben megrendezésre kerülő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének és amellett számos más rangos sporteseményre is sor kerül az idén.
Új év – új sportnaptár. A hagyományoknak megfelelően az idén is elkészítettük az előttünk álló sportesztendő legfontosabb eseményeinek ismertetését. Ennek a második fele van most soron.
End of content
End of content