Magyarországon több volt a születés és a halálozás is tavaly
Az előzetes adatok szerint tavaly 90 300 gyermek született, 2,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az előzetes adatok szerint tavaly 90 300 gyermek született, 2,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A matematikai esélynél is jóval ritkább az alacsony férfi-magas nő páros – mutatkozott meg 10 ezer brit pár adatai alapján.
2013 elejétől kezdve Ukrajnában tűzeset következtében 178 személy vesztette életét, közúti balesetben pedig 124 személy lelte halálát, azaz 14 napon belül 302 haláleset történt.
Az év első kilenc hónapjában emelkedett a születések, de a halálozások száma is tavalyhoz képest, összességében mérséklődött a természetes fogyás üteme; a házasságkötések száma kismértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A mezőgazdasági vállalatok által eladott tej ára 8,9 %-kal (2644,5 hrivnya/t-ra) csökkent az idei év januárja és szeptembere közötti időszakban az elmúlt évhez képest – tájékoztatott az Állami Statisztikai Hivatal.
A 2011-ben született gyermekek 42 százalékának szülei nem éltek házasságban; a tavaly szült nők több mint egy százaléka 16 évesnél fiatalabb, csaknem három százalékuk pedig 40 évesnél idősebb volt – többek között ez derül ki a most megjelent 2011-es statisztikai évkönyvből.
Nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában – derül ki az országos statisztikai intézet által közzétett adataiból.
End of content
End of content