Himnusz és Szózat szavalóverseny Szabadkán
Iskolánként két tanuló (egy Himnusz és egy Szózat szavalat) vehet részt a döntőn.
Iskolánként két tanuló (egy Himnusz és egy Szózat szavalat) vehet részt a döntőn.
Tarpai Zsófia Pilinszky János Terek című költeményéhez készített versfilmet.
A rendezvényen azok a gyerekek vettek részt, akik szeretik az irodalmat, kiváltképp a költészetet.
A dobogósok oklevelet és értékes vásárlási utalványt vehettek át.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Sütő Kálmán és Kecskés Béla nevét viselő járási szavalóversenyt
A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület a magyar költészet napja alkalmából április 6-án szavalóversenyt szervezett a hittanos gyermekek számára.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület hittanos gyerekek számára meghirdetett szavaló- és énekversenyének egyházkerületi döntőjét advent első vasárnapján tartották meg a Nagyberegi Református Líceumban. A három egyházmegyéből ezúttal közel száz gyermek mérhette össze tudását, nehéz feladatot adva a zsűri tagjainak. A verseny kezdetén a gyerekeket, szülőket és kísérőket Tóthné Balkánszki Mária nagytiszteletű asszony köszöntötte, majd korosztályonként a…
A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK), a Somi Általános Iskola és a Somi Községi Könyvtár keretein belül működő Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma 2018. november 30-án Sütő Kálmán és Kecskés Béla, a kárpátaljai magyar irodalom kiemelkedő alkotói emlékére szavalóversenyt rendez a két költő szülőfalujában, Somban.
Az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére, az ARANY JÁNOS EMLÉKÉV 2017 keretében szavalóversenyt hirdet magyarországi és külhoni magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola), valamint szakiskolás diákok számára.
November 14-én a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban, a magyar nyelv napjához időzítve szervezte meg hagyományos szavalóversenyét a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete.
End of content
End of content