Újra lehet szavazni a Év fájára
Megkezdődött az idei Év fája verseny: a közönség szeptember 10. és november 5. között adhatja le szavazatát kedvenc fájára.
Megkezdődött az idei Év fája verseny: a közönség szeptember 10. és november 5. között adhatja le szavazatát kedvenc fájára.
Tizenöt európai ország részvételével kedden elkezdődött a nemzetek sajtversenye, az érdeklődők az interneten szavazhatnak kedvencükre.
Megérkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI) csütörtökön az első két választási regisztrációs kérelem; az egyikben egy németországi értesítési címet adtak meg, a másikban pedig egy e-mail címet – közölte Pálffy Ilona, az NVI vezetője az MTI-vel.
Jelenleg magasan a napraforgó vezeti a Magyarország legszebb virágát kereső internetes szavazást, a második helyen egyelőre a dália, harmadikon a ciklámen áll.
Amint az várható volt, a langyos kezdés után eldurvulni látszik a beregszászi polgármester-választás kampánya.
Módosításokkal ismét elfogadta a Magyar Országgyűlés hétfőn a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját – Áder János államfő beadványa nyomán – januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság (Ab). A törvény szerint a választásra jogosultak megtilthatják, hogy személyes adataikat kiadják a pártoknak.
Március 3-án megtartották a hatodik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács időközi képviselőválasztását.
Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a központi névjegyzékbe azok a határon túli magyar szavazók, akik élni akarnak szavazati jogukkal a magyarországi parlamenti választásokon – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő.
Az A38 hajó az első, a Millenáris Teátrum pedig a negyedik lett a világ legjobb szórakozóhelyét kereső szavazáson az Electronic Beats honlapon. A Deutsche Telekom által működtetett honlap olvasóinak szavazásán az A38 hajó megelőzte Berlin híres szórakozóhelyét, a Berghaint és a New York-i The Silent Barnt.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta a Központi Választási Bizottság kérelmét, amelyben a szavazás megismétlését kéri a 94-es, 132-es, 194-es és 223-as egymandátumos szavazókörzetekben.
End of content
End of content