Magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt Szegeden
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt.
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt.
Minőségi magyar élelmiszereket, hagyományos kézműves termékeket, a kultúra értékeit bemutató Hungarikum fesztivál nyílt csütörtökön Szegeden.
A késő lovagkor világával, a Hunyadiak korának harcművészetével, a reneszánsz zenéjével és táncaival ismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Mátyás térre, a ferences kolostor szomszédságába, ahol immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Nándorfehérvári Emléknapokat, tájékoztattak a szervezők.
Tiszavirágok lepték el a folyó felszínét Szeged és az országhatár között, rajzó kérészek ezreit látni a Tisza partján esténként.
Két Nobel-díjas biokémikus, Ada Yonath és Aaron Ciechanover is előadást tartott a Nobel-díjasok – tehetséges diákok találkozóján, melyet immár harmadik alkalommal rendeztek meg hétfőn Szegeden.
A Vasúttörténeti Alapítvány meghirdeti a X. ORSZÁGOS VASUTAS FOTÓPÁLYÁZATOT „Szeged Vasútja 160 éves” címmel.
Móra Ferenc gondolatait, történeteit megidéző mesebirodalom épül az író nevét viselő szegedi múzeumban.
A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium diákjai 2013. november 28-án mutatták be a roma kultúra tradícióit és sokszínűségét modern elemekkel ötvöző Romani Design kollekció ruhadarabjait a szegedi Alsóvárosi Kultúrházban rendezett cigány divatbemutatón.
A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósról teret neveznek el.
A szegedi székhelyű BAKA ISTVÁN ALAPÍTVÁNY ismét meghirdeti középiskolás és felnőtt kategóriában Kárpát-medencei Baka István vers-, énekelt vers- és prózamondó versenyét „ÉN ITT VAGYOK ‒ ÜZENET ÚJ-HULIGÁNIÁBÓL” címmel.
End of content
End of content