Ma van a szegénység elleni küzdelem napja
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység problémájára és annak megoldásaira.
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység problémájára és annak megoldásaira.
Nagy a szakadék a város és a vidék lakossága között.
„Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye.” Zsolt. 9, 19
A pápa hangoztatta, hogy a mai világ történelmére is szenvedés, erőszak, igazságtalanság nyomja rá bélyegét.
Mintegy 19 millió állampolgárnak nincs megfelelő anyagi forrása.
A 2008-as gazdasági és pénzügyi válság kezdete óta további 2,6 millió gyerek süllyedt a szegénységi küszöb alá a jóléti államok közé sorolt 41 országban – derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) kedden közzétett jelentéséből.
Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁvá nyilvánította október 17. napját.
A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. Ferenc pápa idei levelét az alábbiakban közöljük.
A szegénység témájával foglalkozik Gerhard Ludwig Müller érsek Szegényen a szegényekért címmel megjelenő könyve. Ferenc pápa előszót írt a jövő héten bemutatandó könyvhöz, melyről a német Radio Vatikan számára Bernd Hagenkord SJ készített értelmező összefoglalót.
A szegények segítésére buzdította a keresztényeket és a javak igazságos elosztását sürgette Ferenc pápa első nagyböjti üzenetében, amelyet kedden mutattak be a Vatikánban.
End of content
End of content