Egy székely mester fából készült autóját csodálja a világ
Az egész világ azon a fából készült autón ámul, amit egy székely mester vitt el a Frankfurti Autószalonra.
Az egész világ azon a fából készült autón ámul, amit egy székely mester vitt el a Frankfurti Autószalonra.
Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre” készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői.
1. Az Erdély délkeleti részén élő magyar néprajzi csoportot krónikáink először 1116-ban a magyar sereg elővédjeiként említették meg, ami arra utal, hogy a székelyek többsége később csatlakozhatott a magyarsághoz.
A székelyföldi Kovászna megyei fogyasztóvédelem visszakozott a székely ízek termékfelirat miatt kiszabott bírság ügyében, az intézmény vezetői elismerték, hogy elsősorban a lejárt szavatosságú termékek miatt kell büntetniük – írta kedden a Háromszék című napilap.
Árucímkéinek kicserélésére kötelezett a román fogyasztóvédelmi hivatal egy hentesárut forgalmazó céget, mely a címkékre azt is ráírta, hogy „székely ízek” – közölte pénteken a Krónika című erdélyi magyar napilap.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere megtiltotta, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 10-én felvonulást tartson a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig és tiltakozó megmozdulást tartson a prefektusi hivatal előtt – jelentette be Izsák Balázs SZNT-elnök egy keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
Történelmet formáló erdélyi eseményre emlékezik október 26-án a közmédia. 2013. október 27-én két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti útszakaszon másfélszázezres összefüggő menetoszlop hívta fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld-igényre.
Új szereplő jelent meg az autonómiaküzdelemben: a közösség.
Egyre többen mennek túl a Kárpátokon, hogy meglátogassanak egy-két csángó falut, vagy kíváncsiságból, vagy nemzeti romantikából, vagy valamilyen értékesebb „népművészeti” zsákmányt remélve.
A XXV. Bukovinai Találkozások pénteken kezdődő, bonyhádi programján ezúttal nyolc ország hagyományőrző együttesei vesznek részt.
End of content
End of content