Drasztikus létszámcsökkentés: több ezer tanárt küldenek el Romániában
A leépítés a székelyföldi iskolák többségét is érinti.
A leépítés a székelyföldi iskolák többségét is érinti.
Az 1996-ban kötött román–magyar alapszerződés felülvizsgálatát kezdeményezte csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Havazott hétfő reggel a székelyföldi Hargitafürdőn – közölte az Agerpres.
A Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében el kell távolítani az óriás székely zászlót Sepsiszentgyörgy főteréről – közölte hétfőn a Maszol.ro portál.
12 ezer lejes bírságot szabott ki a csendőrség a Siculitas Egyesületre, amely a székely szabadság napját szervezte. Az egyesület képviselője tételesen cáfolta a hatósági jegyzőkönyvben lévő állításokat.
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját.
Zászlótörvény-tervezetet bocsátott társadalmi vitára pénteken a román regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium annak szabályozásáról, hogyan fogadhatnak el a romániai települési és a megyei önkormányzatok saját zászlót és milyen feltételek mellett tűzhetők ki a hivatalokra.
Arra nem lett volna esély, hogy a Székelyföld önálló régió legyen, ám a régión belüli, közigazgatási alegység is megfelelő alkotmányos alapot biztosít az autonómiatörekvéseknek – véli Borbély László, a párt alelnöke.
Mínusz 26 fokot mértek kedden hajnalban a székelyföldi Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban – közölte a Mediafax hírügynökség.
End of content
End of content