127 éve született Szent-Györgyi Albert
Szent-Györgyi Albert az első és máig egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért nyerte el.
Szent-Györgyi Albert az első és máig egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat Magyarországon dolgozva, hazai eredményeiért nyerte el.
32 éve, 1986. október 22-én halt meg Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen magyar tudós, aki a világ legnagyobb tudományos elismerését, a Nobel-díjat Magyarországon végzett munkájáért kapta meg.
A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósról teret neveznek el.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
Csütörtökön megnyílt Szeged új, több mint 2 milliárd forintos beruházással kialakított tudományos és kulturális központja, a Szent-Györgyi Albert Agora.
Emlékérmet bocsátottak ki Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójára, a Vékony Fanni tervezte alkotást pénteken mutatták be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
A mai napig tizenhárom magyar vagy magyar származású személynek ítélték oda a Nobel-díjat. Túlnyomó többségük természettudósként, fizikai, kémiai vagy orvostudományi kutatásai elismeréseként vehette át a rangos kitüntetést, de szinte mindannyian külföldön dolgozva, más államok polgáraiként tették meg azt a felfedezésüket, amit így honorált a tudományos világ. Dr. Szent-Györgyi Albert kutatóorvos, biokémikus az egyetlen Nobel-díjasunk, aki…
End of content
End of content