Kézilabda-vb: történelmi brazil győzelem
Véget ért december 22-én a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság.
Véget ért december 22-én a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság.
A szerbiai női kézilabda-világbajnokságon december 10-én lejátszotta harmadik csoportmérkőzését is a magyar válogatott.
A múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésen bizalmatlansági szavazást indítottak az eddigi demokrata párti szerb polgármester ellen. A leváltott városvezető helyére az új koalíció akarata szerint Maglai Jenő ügyvéd, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai szervezetének elnöke került.
Szerbiában jelentősen mérséklődött az éves szintű infláció októberben a lassuló hazai kereslet és banki hitelezés, az alacsonyabb élelmiszerárak, valamint a jó termés hatására.
A vajdasági magyar közösség mozgásterét, lehetőségeit növeli, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolatai jelentősen fejlődtek az elmúlt időben – mondta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap.
Négy ember halálát okozta a nyugat-nílusi vírus Szerbiában – közölte hétfőn a belgrádi közegészségügyi intézet.
Nem tanácsos a külhoni magyaroknak az utolsó pillanatra hagyniuk a választási regisztrációt, mert előfordulhat, hogy nem jutnak szavazólaphoz – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke.
A szerbek és a magyarok közötti megbékélés jelentőségét emelték ki múlt csütörtökön a szerb és vajdasági magyar sajtóorgánumok.
A bűnnek nincs származása, sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok, bűnös emberek vannak – hangoztatta Áder János szerdán a csúrogi főtéren mondott beszédében, miután Tomislav Nikolic szerb államfővel közösen fejet hajtott a II. világháborúban ártatlanul megölt áldozatok újonnan létesített emlékhelyeinél.
Tomislav Nikolić szerb elnök Rade Bulatovićot nevezte ki Szerbia ukrajnai nagykövetévé.
End of content
End of content