szeretet

  • Milyen szeretetnyelvet beszélsz?

    Sokan végig sem gondoljuk, mennyi útja van annak, hogy kifejezésre juttassuk érzéseinket. Szeretni sokféleképpen lehet. Ahogyan vágyni is a szeretetre. Igazán szeretve pedig akkor érezzük magunkat, ha a kettő összhangban van egymással. Fontos, hogy képesek legyünk megérteni egymás szeretetnyelvét, s azon keresztül megszólítani a másikat.

  • Az érintés meglepő hatalma

    A testi kontaktus utáni vágy valójában minden ember természetes lelki és élettani szükséglete, és ez – ami nem szűkíthető a szerelmi együttlétre – legalább olyan fontos, mint a test táplálása – állítják a lélekgyógyászok.

  • Viszontszeretni

    „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Azt a parancsot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is.” (1Jn 4,20-21)

  • A szeretet hullámhosszán – Helyzetfelmérés

    Szabó Ferenc jezsuita a Vatikáni Rádióban futó sorozatában a családdal foglalkozó októberi püspöki szinódusra készülve a személyesség–szerelem–házasság témakörének kérdéseit tárgyalja a keresztény antropológia és teológia szemszögéből. A nyolcadik részt közöljük.

  • A szeretet hullámhosszán: a személyesedés útján

    Szabó Ferenc jezsuita a Vatikáni Rádióban futó sorozatában a családdal foglalkozó októberi püspöki szinódusra készülve a személyesség–szerelem–házasság témakörének kérdéseit tárgyalja a keresztény antropológia és teológia szemszögéből. A harmadik részt közöljük.

  • Gondolatok a szeretetről

    Ha azt mondom: asztal, akkor mindenki számára egyértelmű, hogy ez a fogalom egy három vagy több ponton alátámasztott vízszintes felületet jelent, leggyakrabban 80 cm körüli magasságban. Mit takar ez a nyolc betűből álló szavunk: szeretet?

End of content

End of content