Szijjártó: Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását
Nyolc európai uniós tagállam indított kezdeményezést Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért.
Nyolc európai uniós tagállam indított kezdeményezést Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért.
„A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt” – hangsúlyozta.
A háború következtében a térségben humanitárius katasztrófa alakult ki, amit a jelenlegi nemzedék megél.
Az állam- és kormányfők megállapodtak, hogy „robosztus szankciós csomag lesz”.
A kijevi nagykövetség és a beregszászi, valamint az ungvári főkonzulátus minden munkatársa dolgozik.
Az evakuálás teljes mértékben kizárt a légtérzár miatt, sőt gyakorlatilag közúton is lehetetlen – tette hozzá.
A kormány legfontosabb feladata a magyar emberek biztonságának garantálása – hangsúlyozta a tárcavezető.
A külgazdasági és külügyminiszter az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét kemény problémának nevezte.
Kijelentette, hogy el kell kerülni a hidegháborús hangulat szítását, ez az időszak ugyanis rémálom volt Közép-Európa számára, ezért elejét kell venni a visszatérésének.
Az ukrán elnök egy olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely ellehetetlenítené, hogy a kárpátaljai magyar vezetők hivatalt tölthessenek be az ukrán közigazgatásban.
End of content
End of content