Pénz, szerelem, szerencse – babonák a sikeres új évhez
Pénzre, szerencsére, szerelemre vágynak az emberek, amit különböző hagyományok és babonák betartásával igyekeznek megteremteni maguknak az új esztendőre.
Pénzre, szerencsére, szerelemre vágynak az emberek, amit különböző hagyományok és babonák betartásával igyekeznek megteremteni maguknak az új esztendőre.
Hogy már egyszer valahára Neked is végbucsút mondunk!
Felhívással fordult Beregszász polgármestere a város lakóihoz és vendéglátó egységeinek vezetőihez.
Zenével, szórakoztató műsorokkal, remek filmekkel és gondolatébresztő visszatekintésekkel zárják 2014-et a közmédia csatornái. Kicsik és nagyok most egyaránt találhatnak kedvükre valót.
A 2013-as óesztendő búcsúztatásaként a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Barkaszói Alapszervezete családias hangulatú szilveszteri mulatságot szervezett. Az élőzenével tarkított, játékokban bővelkedő estély alaposan megmozgatta a tagságot és azok családját.
A néphagyomány szerint a szilveszteri, vagyis az óév utolsó és az újév első napjához fűződő szokások szinte teljesen összefonódtak.
Rajtunk nem múlik felhőtlen szórakozása! A közszolgálati csatornák gazdag műsorkínálattal: zenés műsorokkal, színvonalas filmekkel, kabarékkal búcsúztatják az óévet.
A Szálka lett a legnépszerűbb szórakoztató összeállítás.
Te hogyan köszöntöd az új évet? Mit csinálsz az új esztendő első napján? A magyarországi szokásokat mindannyian jól ismerjük, de mi a helyzet Nagy-Britanniában, Görögországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban?
Ezekben a percekben talán már egyre többen ropogó petárdákkal, durranó pezsgőkkel, harsogó papírtrombitákkal búcsúztatják az évet.
End of content
End of content