Kétnyelvű folyóirat indult a szlovák-magyar közös múltról
2014 májusában új történettudományi folyóirat indult Kor/ridor címmel.
2014 májusában új történettudományi folyóirat indult Kor/ridor címmel.
Az újonnan megválasztott szlovák államfő nyilatkozata, amelyben kegyelmet ígért Zsák Malina Hedvignek, nagy előrelépést jelent a magyar-szlovák viszonyban – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján szombaton Budapesten.
Magyar kislány rajza díszíti a Szlovák Posta idei karácsonyi bélyegét. A gútai Korkován Erika alkotását egy hivatalos pályázatra küldte be, ahol csaknem 6000 rajz közül szakmai zsűri választotta ki, hogy melyik kerüljön a 2013-as karácsonyi bélyegre.
Magyar-szlovák történelemórát tartanak a megbékélés jegyében október 26-án a felvidéki Füleken – közölte a Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom az MTI-vel.
A jelenlegi jogszabályok alapján is visszaszerezhetik szlovák állampolgárságukat azok a személyek, akik például a magyar állampolgárság felvétele miatt veszítették azt el. Ehhez sok év türelem, és idegenrendészeti hercehurca szükséges.
Felavatták pénteken a Dunaremetét a szlovákiai Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójáratot; ez az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés a folyó határszakaszán.
Először kerültek ki kétnyelvű, munkavédelmi előírásokra figyelmeztető feliratok Felvidéken egy helyi vállalat gyártókomplexumában, noha a Szlovákiában hatályos kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében ez már közel két éve kötelező lenne.
Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabját láthatja a közönség Zsámbékon július 25-én és 26-án. A történet a szovjet-csehszlovák, majd ugyanitt, de már az ukrán-szlovák határon játszódik.
Román és szlovák hatóságok jelenlétében május végén Aradon exhumálták egy katona maradványait, melyet még aznap a szlovák légierő katonai gépe a malackai katonai reptérre szállított.
Május 29-én a Palló–Vojkóc nemzetközi ukrán–szlovák vasúti határátkelőnél a közös vám- és határellenőrzés során az egyik teherkocsiban 250 doboz cigarettára bukkantak.
End of content
End of content