Száz éves szlovákiai tanítónő a Magyar Becsület Rend első kitüntetettje
Tamás Aladárné Szűcs Ilonát – miután felvette a magyar állampolgárságot – megfosztották a szlováktól.
Tamás Aladárné Szűcs Ilonát – miután felvette a magyar állampolgárságot – megfosztották a szlováktól.
Új, a szlovákiai magyar választókat megszólítani kívánó, elsődlegesen keresztény értékeket felvállaló politikai csoportosulás létrehozásának előkészületi munkáit kezdte meg felvidéki civilek egy csoportja – közölte az MTI pozsonyi irodájával Fehér Csaba, a kezdeményezés szóvivője kedden.
Hamarosan megkezdődhetnek a felújítási munkálatok a márciusban tűzvészben megsérült krasznahorkai váron, mivel a szlovák Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) kedden elutasította a felújítási munkálatok kivitelezésére pályázó egyik vállalat panaszát, amely eddig hátráltatta a munkálatok megindítását – közölte Sturmankin Artúr, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) sajtószóvivője csütörtökön.
Egyre nagyobb a kereslet a szlovákiai magyarok körében a regionális autómatrica iránt, amelynek ötletével a Fontos vagy! mozgalom állt elő. Az ötlet nyomán már tizenegy dél-szlovákiai régiónak készítettek külön matricát.
Bár az elmúlt évek során történtek előrelépések, a Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint tovább kell küzdeni azért, hogy a felvidéki magyar katolikus híveknek saját magyar anyanyelvű püspökük lehessen – mondta a téma kapcsán az MTI-nek adott nyilatkozatában Szigeti László, az MKP oktatási és egyházi ügyekkel foglalkozó alelnöke.
Szlovákiában a kilencvenes években vált lehetővé, hogy a nem szlovák személyneveket azok eredeti írásmódja szerint, az adott nyelvben meghonosodott formáját használva tüntessék fel a személyi okmányokban.
A magyar személynevek szlovákiai személyi okmányokban való használatának népszerűsítése érdekében indított „névmagyarosító” akciót a Felvidéken a Via Nova ifjúsági csoport.
Szlovákiában a lakosság 13 százaléka, azaz mintegy 700 ezer ember él az aktuális szegénységi küszöböt jelző bevételnél kevesebből – derül ki a statisztikai hivatal kedden Pozsonyban közzétett jelentéséből.
Határokat átívelő múzeumpedagógiai program indult a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a szlovákiai Nagyszombati Egyetem (Trnavská Univerzita v Trnave) együttműködésében Határtalan antikvitás elnevezéssel.
Bár a tavalyinál több pénz jutott idén a kisebbségi kultúra állami támogatására Szlovákiában, a pénzek elosztása mégsem hozott elégedettséget, nem egy civil szervezet és több felvidéki magyar sajtóorgánum is jelezte: nem tartja átláthatónak a pénzekről hozott döntéseket, és megkérdőjelezik a csökkentések okait is.
End of content
End of content