Szlovéniában hétfőtől kötelezően tesztelik az egészségügyi dolgozókat
Legkésőbb december 5-ig felkészülnek a lakosság önkéntes, tömeges antigén-tesztelésére is.
Legkésőbb december 5-ig felkészülnek a lakosság önkéntes, tömeges antigén-tesztelésére is.
Emellett éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.
Keddtől éjszakai kijárási tilalom lépett életbe, hétfőtől pedig az oktatási intézmények digitális oktatásra álltak át.
A pénteki 16 százalékhoz képest szombaton 19,20 százalék volt a pozitív eredmények aránya – tette hozzá.
Ales Hojs belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a számok azt mutatják, hogy jelentősen nőtt az embercsempészek aktivitása.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium frissítette a koronavírus-fertőzések tekintetében kockázatosnak minősített országok listáját – olvasható a PMG hírügynökség bejegyzésében.
Szlovénia ismét bevezetheti a sorkatonai szolgálatot, amennyiben nem tudja megnövelni a fegyveres erők hivatásos katonáinak létszámát – derült ki a védelmi minisztérium hosszú távú terveire vonatkozó, úgynevezett Fehér Könyvből, amelyet kedden mutatott be a parlament felsőházának, a Nemzeti Tanácsnak.
Szlovénia támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit és az ország területi integritásának helyreállítását – közölte Borut Pahor szlovén államfő, miután megbeszélést folytatott Petro Porosenko ukrán elnökkel kedden Ljubljanában.
Ljubljana ideiglenesen lebontja a pengés drótkerítés egy részét Horvátországgal közös határán, a Kupa folyó áradása miatt – mondta Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a szlovén parlament kedden késő este, s a jogszabály egyben megteremti a párok örökbefogadási jogát is – adta hírül a szlovén közszolgálati televízió (RTV) .
End of content
End of content