Kárpátalja ma: Rákóczi Ferenc mellszobra Munkácson
A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán áll az iskola névadójának mellszobra, amelyet 2006. május 13-án avattak fel. A szobor alkotója Matl Péter munkácsi szobrászművész.
A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán áll az iskola névadójának mellszobra, amelyet 2006. május 13-án avattak fel. A szobor alkotója Matl Péter munkácsi szobrászművész.
Felavatták a Hedvig és Jagelló elnevezésű szoborcsoportot Budapesten, a budai Várban, a Bécsi kapu mellett található Európa-ligetben.
Az oroszországi Murmanszkban szobrot állítottak egy macskának, amelyik hatévnyi bolyongás után talált haza Moszkvából.
Újabb szoborral bővült Ungváron az Ung-parti sétány, ezúttal az 1963-ban, Ungvár környékén megrendezett tájfutó bajnokságnak állítottak emléket.
Ez lesz életem főműve
Augusztus 25-én az ungvári járási Szürtében, a katolikus templom kertjében álló Szent István-szobornál tartotta a helyi KMKSZ-alapszervezet hagyományos Szent István-napi megemlékezését.
Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának, szentegyedi és czegei gróf Wass Albertnek állított emléket Kiskunfélegyháza város közössége.
A ungvári korzó egyik 2010-ben felavatott látványossága a lámpagyújtogató szobra, mely Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész alkotása.
A munkácsi vár fellegvárának Lorántffy-bástyáján avatták fel 2006-ban Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát, melyet Matl Péter munkácsi szobrász alkotott.
Hamarosan teljes pompájukban csodálhatjátok majd meg a Margit-híd szobrait. A négy-négy, Nikét és Herkulest ábrázoló műalkotás felújítása a II. világháború óta várat magára. A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzat beruházásának eredményeként azonban július 18-án megindul a teljes helyreállításuk.
End of content
End of content