Mi segíti az idegennyelv-tanulást?
Kutatók bizonyították, hogy minél több érzékünk kapcsolódik be a tanulásba, annál eredményesebbek vagyunk a nyelvtanulás területén.
Kutatók bizonyították, hogy minél több érzékünk kapcsolódik be a tanulásba, annál eredményesebbek vagyunk a nyelvtanulás területén.
Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek – írja a BBC.
A június elég széles körben jelenti az év végét, a gyerekeknek azért, mert jön a nyári szünet, az egyetemisták azért, mert vége a vizsgaidőszaknak, a szülőknek és tanároknak pedig azért, mert ismét egy (jó esetben) sikeres tanévet zárnak.
Miért van szüksége az össze élőlénynek alvásra? Végülis alvás közben sebezhetőek lesznek és a környezetüktől is elzárva maradnak, míg fel nem ébrednek. Két kutatónak most teljesen új elmélete van erről, amely cáfolja, hogy alvásra azért lenne szükség, mert az erősíti az agyi kapcsolatokat.
Egyes iskolákban zenét, hangokat, illatokat alkalmaznak az osztálytermekben, hogy megvizsgálják, ezek hatással vannak-e a vizsgaeredményekre.
A délutáni alvásnak kulcsfontosságú szerepe van az emlékek hosszabb távú elraktározásában – derült ki amerikai pszichológusok kísérleteiből.
Öt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe – írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adatai alapján.
A fokozatot szerzett PhD-hallgatók nyomon követésének módszertanáról, a nyomon követés eredményeinek tanulságairól és tudománypolitikai hasznosításáról tartott tudományos eszmecserét az MTA, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) és az Országos Doktori Tanács (ODT).
A világon minden negyedik gyermek annyira alultáplált, hogy ezzel tanulmányi eredményét kockáztatja, a hiányos étrend súlyosan károsíthatja a kicsik olvasási és íráskészségét – derül ki a Save the Children brit jótékonysági szervezet tanulmányából.
A pánikszerű éjszakai tanulás nem hatékony megoldás, sokkal jobban jár az egyszeri diák, ha inkább kialussza magát a vizsgák előtt – derül ki a Child Development tudományos szakfolyóiratban megjelent amerikai tanulmányból. A kutatók 9., 10., és 12. osztályos középiskolai diákokat vizsgáltak, az alvási szokásaik és iskolai eredményeik között keresve összefüggést.
End of content
End of content