Kárpátalja anno: Técső református temploma
Técső református gyülekezete az írások szerint az 1560-as években alakult meg, azonban Kálvin tanai már korábban, 1526-ban (más források szerint 1546-ban) eljutottak a máramarosi koronavárosba.
Técső református gyülekezete az írások szerint az 1560-as években alakult meg, azonban Kálvin tanai már korábban, 1526-ban (más források szerint 1546-ban) eljutottak a máramarosi koronavárosba.
A máramarosszigeti származású Hollósy Simon festőművész München és Nagybánya után Técsőn is létrehozott egy festőtelepet az 1900-as évek elején.
159 évvel ezelőtt, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén látta meg a napvilágot Máramarosszigeten a kárpátaljai festőművészet meghatározó alakja, Gertenyesi Hollósy Simon.
A felső-Tisza-vidéki magyarság életének egyik kiemelkedő és nívós kulturális eseménye a técsői Arany Ősz Kórustalálkozó, mely idén november 15-én, a magyar szórvány napján került megrendezésre.
Az eredetileg a Tisza mindkét partján fekvő Técsőt 1211-ben említik először az írások.
A Técsői KMKSZ-alapszervezet elnökének, Kékesi Sándornak a kezdeményezésére kirándulást szerveztünk a közeli Máramarosszigetre. A romániai megyeszékhely nem messze tőlünk, a Tisza túlsó partján terül el, de mivel elválaszt a határ, a kárpátaljai magyarok nem gyakran keresik fel ezt a különben csodálatos, látványosságokban bővelkedő ősi várost.
A técsői református templom a XIV. században épült. A XVI. század első harmadában került a református egyház tulajdonába.
November 16-án 25. alkalommal került sor Técsőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének szervezésében az Arany Ősz Kórustalálkozóra. Az immár negyed évszázadossá vált eseménynek ez alkalommal a Técsői Járási Kultúrház adott otthont.
A Rahói Járási Tanács a Tyachivekoprom Kft.-t minősítette a legjobbnak a járási hulladékkezelő cégek között.
Több száz rajongó jött el október 5-én Técsőre, hogy részt vegyen Ukrajna nyugati régiójának hortingbajnokságán.
End of content
End of content