Kijevben fölszentelték az ukrán görögkatolikusok legfőbb templomát
Ukrajna fővárosába hívta a görögkatolikusokat Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek.
Ukrajna fővárosába hívta a görögkatolikusokat Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek.
Több mint 700 évvel ezelőtt Szent György tiszteletére templomot építettek az egykori Nagybégány katolikus vallású lakosai.
Hol halkan mormolsz illedelmes imákat,
A Péterfalvi Görögkatolikus Egyházközséget 2003-ban jegyezték be hivatalosan, 2007-ben pedig Illés próféta tiszteletére felszentelték újonnan épült templomát, amely az itteniek erős hitéről, akaratáról tesz bizonyságot.
Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén újra megáldották Kisszelmenc római katolikus templomát, miután befejeződött a több mint két évvel ezelőtt elkezdett belső felújítás. A templombelső restaurálása során új freskókat is festett a falakra, illetve a mennyezetre a magyarországi festőművész, Molnár Zsolt. A tiszaújlaki asztalosmester, Tóth Gyula új főoltárt, szentségházat, miséző oltárt és ambót, latin…
Kígyós Beregszásztól 4 km-re északkeletre, a Szernye-tó déli partján fekszik.
A huszti református templom kertjében az elmúlt években több táblát, oszlopot és szobrot is elhelyeztek az egykori hősök és áldozatok emlékére.
Majnek Antal római katolikus püspök atya 2012 októberében szentelte fel a beregújfalui romák templomát.
Bátyu református templomában nemrég megújult az orgona.
A protestáns hitre áttért csetfalvaiak elfoglalták a régi XV. századi csúcsíves, egyszerű idomú római katolikus templomot és a hozzá tartozó parókiát.
End of content
End of content