Elsüllyedt egy tengeralattjáró Egyiptomban
A kikötő közelében süllyedt el.
A kikötő közelében süllyedt el.
A cél megnehezíteni a kínai haditengerészet erődemonstrációját.
A fedélzeten 53-an tartózkodtak. A tengeralattjárót jelenleg is keresik, csaknem 100 kilométerre Balitól.
Két orosz tengeralattjáró-vadász gépet fogott el négy, a Ronald Reagan repülőgép-hordozóról felszálló amerikai harci repülő – közölte csütörtökön a Fehér Ház és a Pentagon.
Teljesen véletlenül találtak rá arra a második világháborús japán tengeralattjáróra, amit a szovjetek elől süllyesztettek el az amerikaiak.
Brit régészek a legnagyobb eddig ismert első világháborús tengeralattjáró-temetőt találták meg Anglia délkeleti partjainál, a szárazföldhöz aránylag közel, mindössze 15 méteres mélységben a tenger fenekén. Összesen 41 német és 3 brit felségjelzésű tengeralattjáró pihen itt közel száz éve. A többségüket a háborúban eltűntnek nyilvánították, a hadtörténelem nem tud az első világháborúban errefelé történt nagyobb vízi…
Ukrajna keményen küzdött annak érdekében, hogy haditengerészete tengeralattjárós kultúráját feltámassza, illetve megtartsa. Az ország gazdasági helyzete persze nem tette lehetővé új tengeralattjáró beszerzését, így azzal kellett gazdálkodnia, ami adott volt: egy kivénhedt, még a Szovjetuniótól örökölt Foxtrot-osztályú kövület.
Két éven belül ki kellene emelni a tengerből.
Gyermekkori álmát valósította meg egy odesszai férfi, aki barkács módszerekkel elkészítette Ukrajna első működőképes privát tengeralattjáróját.
Az Ukrán Haditengerészet egyetlen tengeralattjárója 2012. július 18-án folytatta a megkezdett tesztsorozatot, ezúttal alámerülés szerepel a programban.
End of content
End of content