Fucsovics Márton sima győzelemmel kezdett a pozsonyi challenger tenisztornán
Fucsovics Márton sima győzelemmel kezdte meg szereplését a pozsonyi challenger tenisztornán.
Fucsovics Márton sima győzelemmel kezdte meg szereplését a pozsonyi challenger tenisztornán.
Babos Tímea és Jani Réka Luca döntőbe jutott a brazíliai Florianopolisban zajló, 250 ezer dollár (69,8 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna párosversenyében.
A Nemzetközi Tenisz Szövetség két évre eltiltotta az orosz Marija Sarapovát.
Babos Tímea négy helyet rontva a 49. a női teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
Hiába veszített az Australian Open női elődöntőjében a 24 éves Johanna Konta, már így is sporttörténelmet írt: 1983 óta ő az első brit női játékos, aki egy Grand Slam-elődöntőjébe jutott.
A magyar származású, svájci Bacsinszky Tímea lett az év legtöbbet fejlődött női teniszezője a profi tornákat szervező WTA szerint. A 26 esztendős játékos azzal vívta ki az elismerést, hogy a világranglista 12. helyén zárta a szezont, így tavalyi eredményéhez képest 36 helyet javított.
A junior korosztályban elért sikerek után ezentúl a felnőtt versenyekre koncentrál, s a top 100-ba kerülés a célja a teniszező Gálfi Dalmának, aki első magyarként megnyerte a US Opent a juniorok között vasárnap, és a világranglistát is vezeti ebben a korosztályban.
A címvédő ausztrál Bernard Tomic nyerte meg a 683 ezer dollár összdíjazású, keménypályás bogotai férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte a francia Adrian Mannarinót.
A juniorok között a Stollár Fanny, Gálfi Dalma kettős győzött a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.
Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán bejutott a vegyespárosok negyeddöntőjébe a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
End of content
End of content