Tiszacsoma

  • „…hogy minden nap róluk szóljon” – XIX. Tiszacsomai Gyermeknap

    Sportvetélkedőkkel, játékokkal, színes kulturális programmal és sok-sok ajándékkal várták a helyi gyerkőcöket, s – természetesen – minden érdeklődőt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) és Tiszacsomai Alapszervezete által június 14-én a most 19. alkalommal megrendezett ifjúsági és gyereknapon.

  • Nagycsaládok Kárpátalján: a Galajda család

    Ez a nagycsaládos interjú is a szokásos módon indult: felkerestem egy házaspárt, akik a gyermekkorukról, a megismerkedésükről és a családalapításról beszéltek. Nagyjából ugyanazt az utat járták be, mint sok más kárpátaljai család: házasságkötés, gyermekvállalás, építkezés, munka. Amikor azonban a jövőbeli tervekről kezdtünk beszélgetni, olyan célt vázoltak fel előttem, amelyet eddig még egyik nagycsaládnál sem hallottam:…

  • „Együtt jöttünk és foglaltunk itt hazát”

    Honfoglaló elődeink emlékére minden év őszén ünnepséget szervez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban. Idén október 12-én került sor az ünnepségre, ahol talán a jó időnek is köszönhetően nagyon sok ünneplő gyűlt össze.

  • Kölykök és öregfiúk

    Október 11-én tizedik alkalommal szervezte meg a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékünnepséghez kapcsolódóan az Árpád-kupa címet viselő labdarúgótornát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete és Tiszacsomai Alapszervezete.

  • XVIII. Tiszacsomai Gyermeknap

    A gyermek a legszebb ajándék minden szülő számára, ám szerepe a jövő vonatkozásában is nagy: ő ugyanis annak záloga. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei szervezete és Tiszacsomai Alapszervezete ennek szellemében szervezi meg éves rendszerességgel a Tiszacsomai Gyermeknapot: a napot, mely csak és kizárólag a gyermekekről szól.

End of content

End of content