„A szabadság ott kezdődik, ahol eltűnik a félelem”
December 8-án az Ég kegyeibe fogadta a Gulag tiszapéterfalvai és tivadarfalvai áldozatai tiszteletére emelt s most gyönyörűen felújított emlékműnél egybesereglett lakosokat.
December 8-án az Ég kegyeibe fogadta a Gulag tiszapéterfalvai és tivadarfalvai áldozatai tiszteletére emelt s most gyönyörűen felújított emlékműnél egybesereglett lakosokat.
Kiss Ferenc irodalomtörténész Tiszapéterfalván született 1928-ban, először Beregszászban, majd Szatmárnémetiben járt középiskolába.
A Tisza ölelésében, Tiszabökény és Tivadarfalva szomszédságában, azokkal „összenőve” terül el az először 1220-ban Villa Petur néven említett Tiszapéterfalva. Neve a Péter személynév és a birtokos személyraggal ellátott ’falu’ főnévnek összetételéből alakult ki. Gazdag történelemmel és hagyományokkal rendelkezik, melyeket ma is sokan védenek, visznek tovább.
Néhány nappal a tanévkezdés előtt érkezett a jó hír Tiszapéterfalváról, hogy a helyi magyar középiskolában idén előreláthatóan nem indul ukrán tannyelvű első osztály. „Minden jel arra vall, hogy bár tavaly nem tudtuk megakadályozni az ukrán első osztály elindítását, idén nem kerül rá sor ismét – jelezte lapunknak Virág László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi…
Révkomáromi Komáromy András történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Tiszapéterfalván született 1861. november 18-án.
2013. június 23-án, vasárnap, a Tiszapéterfalvai Művelődési Házban zsúfolt nézőtér előtt rendezték meg a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában működő népzenei együttesek, illetve az intézmény növendékeinek évről évre megrendezésre kerülő, már hagyományossá vált műsorát.
György Endre Huszton született 1848. március 18-án.
A vidámpark, szórakoztató park vagy témapark tömegek szórakoztatására egybegyűjtött attrakciók és más szórakoztató tevékenységek együttes megnevezése.
Tiszapéterfalva központjában található a XIX. század végén épült György-kastély.
Négyszáz jelenlévő, több tucat játék és kézműves foglalkozás, 200 liter gulyás, több száz csöröge, 12 zsák burgonyából főzött paprikás krumpli, vidámság és felszabadult jókedv – így foglalhatnánk össze azt a gyermeknapi találkozót, melyet május utolsó vasárnapján tartott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE).
End of content
End of content