Mit vihet el a végrehajtó?
„Minap azt hallottam az egyik tévécsatornán, hogy ősztől az adósság fejében esetleg lefoglalhatják azoknak a fogyasztóknak a tulajdonát, akik városunkban tartoznak a víz- és csatornaműveknek.
„Minap azt hallottam az egyik tévécsatornán, hogy ősztől az adósság fejében esetleg lefoglalhatják azoknak a fogyasztóknak a tulajdonát, akik városunkban tartoznak a víz- és csatornaműveknek.
Legutóbbi lapszámunkban tájékoztattuk az olvasókat, miszerint augusztus 1-jén érvénybe lépnek azok az új szabályok, melyek értelmében csak hivatalos bizonyítvánnyal rendelkező becsüsök állapíthatták volna meg az ingatlanok értékét, 150 ezer hrivnyás vételár fölött pedig bevezették volna a készpénz nélküli elszámolást (pénzátutalást).
A jótékonysági tevékenységről és jótékonysági szervezetekről szóló törvényjavaslatban olvashatjuk, hogy a pénzadományokról szóló igazolásokat közjegyző által kell hitelesíteni.
A július legfontosabb gazdasági híre az, hogy 30 százalékkal megnőtt a lakáskereslet. Ám nem azért, mintha hirtelen megnőtt volna a lakosság vásárlóereje, hanem azért, mert augusztus és szeptember folyamán érvénybe lépnek azok az új jogszabályok, melyek következtében jelentősen megemelkednek a lakásügyletekkel kapcsolatos kiadások.
A törvénytervezet alkotói még nem határozták meg, pontosan mely lakásokra vonatkozik majd a rendelet.
Április 23-án a Régiók Pártja két képviselője, Olekszandr Sztojan és Jaroszlav Szuhij bejegyeztették az Ukrán Munka Törvénykönyvének tervezetét a Legfelsőbb Tanácsnál – jelentette be az UNN.
A kormány elkészítette az ukrajnai konkurencia fejlődését a következő tíz évre előirányzó programot, melyben szerepel a „vasúti utazásra szóló tömeges kedvezmények” eltörlése is.
A hallgatási jogtól való megfosztás az alapgondolata Olekszij Bahanec elismert ukrán jogász cikkének, amely a Dzerkalo Tizsnya. Ukrajina hetilapban jelent meg.
A nyugdíjasok, veteránok, rokkantnyugdíjasok helyzetével foglalkozó bizottság azt javasolja a Legfelsőbb Tanácsnak, hogy fogadják el a Különleges érdemekért járó nyugdíjról szóló jogszabály 1. cikkelyének a módosítását az öt vagy több gyermeket felnevelő szülők kedvezőbb nyugdíjlehetőségének érdekében.
Viktor Janukovics ukrán elnök felszólította a parlamentet, hogy 2013 novemberéig vegyék napirendre azt a törvényjavaslatot, amely a forró vízről mint külön árucikkről, annak szállítási és árbeli szabályozásáról szól – olvasható a Virágzó társadalom, versenyképes gazdaság, hatékony állam című 2013-as nemzeti tervben, amely a 2010-2014-es időszakra szóló gazdasági reformprogram keretében jött létre.
End of content
End of content