Trump visszavonta a zárónyilatkozat támogatását
Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő „hamis állításaival” indokolt.
Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő „hamis állításaival” indokolt.
Donald Trump amerikai elnök szerint elhalaszthatják az Észak-Koreával tervezett csúcstalálkozót. Az elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartandó találkozója előtt, a Fehér Ház Ovális irodájában beszélt erről újságíróknak kedden.
Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba, azt, hogy az ország azokat a harci eszközöket is célba veheti, amelyekről a rakétákat indítják.
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív mozgalom konferenciáján (CPAC) pénteken elmondott beszédében ismét hangsúlyozta, hogy kormányzata elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
End of content
End of content