Ezrek tüntettek Bulgáriában a kormány ellen
A 61 éves Boriszov kisebb megszakítással 2009 óta van hatalomban, és a harmadik mandátuma jövő márciusban jár le.
A 61 éves Boriszov kisebb megszakítással 2009 óta van hatalomban, és a harmadik mandátuma jövő márciusban jár le.
A rohamrendőrség embereket emelt ki a tömegből és kisteherautókba tuszkolta őket.
A tüntetők sárga lapot tartva szólították fel az államfőt a követelésük meghallgatására.
Szemtanúk szerint az őrizetbe vettek száma már az első órában elérte a negyvenet, és legalább ötezren jelentek meg a megmozduláson, köztük sok nő.
Helyszíni beszámolók szerint több száz ember indult meg Mitilíni kikötője felé, az úton a rendőrség torlaszokat állított fel. A migránsok a rendőröket kövekkel dobálták meg.
A hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka elnök távozását követeljék.
Koronavírus-járványt tagadók tüntettek szombaton Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen.
A megmozdulást a meggyilkolt polgárjogi harcos, Martin Luther King tiszteletes által 1963. augusztus 28-án szervezett antirasszista menet emlékére tartották. Azon, az amerikai történelmi emlékezet részévé vált rendezvényen mondta el Martin Luther King híres, „Van egy álmom” kezdetű beszédét.
Újra tömegek gyűltek össze Minszkben, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását követelve. Alaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenka azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.
Több mint tízezren tüntettek a diktatórikus kormányzás ellen vasárnap Bangkokban, elemzők szerint messze ez volt a legnagyobb demonstráció Thaiföldön a 2014-es katonai puccs óta.
End of content
End of content