7 milliárd hrivnyát hozott a turizmus tavaly Ukrajnának
– 2012-ben Ukrajna idegenforgalmi bevétele összesen 6 milliárd 991,3 hrivnya volt, amely 44,6 százalékkal több, mint 2011-ben – jelentette be az Állami Statisztikai Hivatal.
– 2012-ben Ukrajna idegenforgalmi bevétele összesen 6 milliárd 991,3 hrivnya volt, amely 44,6 százalékkal több, mint 2011-ben – jelentette be az Állami Statisztikai Hivatal.
Az Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda és a Beregszászi Turisztikai Információs Központ kerékpártúrát szervez 2013. április 26-28-án az Integrált turisztikai kerékpárutak fejlesztése az ukrán-magyar határ mentén HUSKROUA/1001/012 elnevezésű projekt keretében. A kerékpártúra hossza 275 km, útvonala:
A hegyek között elterülő Ökörmezői (Mizshirjai) járás festői tájaival méltán viseli a hegyvidéki turizmus Mekkája megtisztelő nevet.
Erősödnek a magyar-ukrán turisztikai kapcsolatok, az idén eddig 40 százalékkal több vízumot adtak ki ukrán állampolgároknak, mint tavaly ilyenkor – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a határokon átnyúló ukrán-magyar turizmus fejlesztésére vonatkozó kérdéseket és az ezzel kapcsolatos aktuális problémákat március 22-én Ungváron.
Kitiltotta régiségboltjából a turistákat egy férfi Nagy-Britanniában, ami hasznosnak bizonyult: 30 százalékkal nőtt a profitja.
2012-ben 808 620 hrivnya folyt be a turizmusból a megyei kasszába – jelentette be Olekszandr Marcsenko, az európai integrációért, a külügyi és idegenforgalmi kapcsolatokért felelős megyei hivatal vezetője a március 19-i sajtótájékoztatón.
Izlandon és Új-Zélandon fogadják a legkedvesebben a külföldi turistát, míg Bolíviában a legbarátságtalanabbul – ezt mutatja a Világgazdasági Fórum jelentése, amely 140 országot rangsorol.
Csendes, összkomfortos villa, a kertben tűzhely, amelyen meg lehet sütni a frissen fogott halat, s ha valakinek kedve szottyan, csónakázhat is egyet – így néz ki az a falusi vendéglátóhely, ahol már sok turista megszállt.
Az elmúlt években több hegyi pásztor azonos leírást adott egy magas termetű, emberszabású, tetőtől talpig szőrrel borított lényről.
End of content
End of content