Országos sztrájkra készülnek Ukrajnában
Az ukrán ellenzék folytatja az előkészületeket egy országos figyelmeztető sztrájkra – közölte Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) nevű párt vezetője vasárnap Kijevben, az idei első „népi nagygyűlésen.”
Az ukrán ellenzék folytatja az előkészületeket egy országos figyelmeztető sztrájkra – közölte Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) nevű párt vezetője vasárnap Kijevben, az idei első „népi nagygyűlésen.”
Becsületsértés és hitelrontás miatt beperli az ukrán belügyminisztérium vizsgálati főosztályának vezetőjét Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke, amiért a tisztségviselő pénteken azt állította, hogy ő és fivére együttműködött azzal a bűnszervezettel, amelynek egyik tagját egy újságírónő elleni brutális támadással gyanúsítják.
Félreértelmezték Vitalij Klicsko ökölvívónak, az UDAR (Ütés) párt vezetőjének szavait, amikor a héten az ukrán tömegtájékoztatási eszközök azt adták hírül, hogy Klicsko jelöltként indul a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – közölte pénteken az Ukrajina televíziónak adott interjújában a Boksz Világtanács (WBC) egy név nélkül nyilatkozó munkatársa.
Vitalij Klicsko ökölvívó, az UDAR (Ütés) párt vezetője bejelentette, hogy jelöltként készül ringbe szállni a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson – jelentette szerdán az ukrán média.
Egy friss felmérés szerint Vitalij Klicsko politikai népszerűsége már fejhosszal előzi meg Viktor Janukovicsét.
Vitalij Klicsko, az UDAR (Ütés) párt vezetője megígérte, hogy igyekszik lebeszélni a nacionalista Szabadság párt képviselőit az egykori szovjet politikai vezetők ukrajnai szobrainak rongálásáról – adta hírül hétfőn az ukrán média.
Az ukrán parlament kedden ismét elvetette a kijevi főpolgármester- és tanácsválasztás dátumának kiírását.
Az ellenzék felhívására vasárnap becslések szerint legalább tízezren tüntettek az ukrán vezetés ellen Kijev központjában.
Az ukrán parlament plenáris termének újabb ellenzéki blokádja miatt a kormányerők csütörtökön egy másik épületben tartották meg a törvényhozás ülését, amelyen határozatokat fogadtak el.
Menedzsere, Bernd Bönte szerint Vitalij Klicsko idén decemberben vagy jövő év elején hozza meg a döntést ökölvívó-karriere folytatásáról. Mint ismert, a WBC nehézsúlyú világbajnoka által vezetett UDAR (Ütés) nevű párt harmadik erőként jutott be az ukrán parlamentbe az október utolsó hétvégéjén lezajlott választásokon, s így Bönte szerint Klicskónak időre van szüksége, hogy átlássa, mennyire tudja…
End of content
End of content