Már több mint 50 ezer ukrán menekült kapott munkát Csehországban
A menekültek speciális, egy évre szóló cseh vízumot kapnak.
A menekültek speciális, egy évre szóló cseh vízumot kapnak.
A közlemény szerint szombaton „csaknem 46 ezren érkeztek, ebből több mint 42 ezren ukránok”.
A rendezvényt azoknak az áttelepült felnőtteknek szervezték, akik az egyetemi kollégiumban kaptak szállást.
A központba naponta minimum 20 megkeresés érkezik.
A budapesti BOK csarnokban 67 fő töltötte az éjszakát.
A first lady meg akarja köszönni a szomszédos országoknak a támogatást, amelyet az ukrajnai menekülteknek nyújtanak.
Minden befogadott személy után 450 hrivnya anyagi juttatás jár.
Az ukrajnai háború elől pénteken 413 ember, köztük 192 gyerek érkezett Budapestre vonattal – tudatták.
Hetente átlagosan csaknem 300 ezer Ukrajnából érkező menekült kér ideiglenes védelmet az unióban.
Magyarország területére kedden az ukrán-magyar határszakaszon 5228 ember lépett be.
End of content
End of content