Zsidó feliratokra bukkantak az Ungvári Nemzeti Egyetem épületében
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Biológia Karának épületében egykor zsidó gimnázium működött.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Biológia Karának épületében egykor zsidó gimnázium működött.
Július 21-ig az ungvári egyetem nappali tagozatára 8593 felvételi kérvényt nyújtottak be, míg a levelező tagozatra 978 kérelem érkezett – adta hírül a mukachevo.net.
Fegyir Vascsuk, az Ungvári Nemzeti Egyetem elbocsátott rektora külföldön talált magának új állást.
Az idei Miss UNE szépségversenyt a zenei-drámai színházban rendezték meg. Az UNE szépe címért 18 lány versenyzett, akiket előzőleg már megválasztottak a karok szépeinek.
Volodimir Szmolankát 284 szavazattal, csaknem egyhangúlag választotta meg az egyetem dolgozóközössége.
Fegyir Vascsukot hivatalosan is felmentették az Ungvári Nemzeti Egyetemen betöltött rektori tisztsége alól – olvasható az erről szóló február 28-ai határozat másolatában, melyet március 3-án tettek közzé az egyetem médiaközpontjának honlapján.
Átminősítik Roman Oficinszkij, az UNE rektorhelyettesének ügyét – jelentette be Andrij Bakaj megbízott kárpátaljai ügyész február 26-án a megyei tanács ülésén.
Az UNE hallgatói február 24-én beadvánnyal fordultak a rektorhoz, melyben lemondását kérték.
Beregszász, Budapest és Alsószinevér után Ungváron is megtekinthető a Látható kétnyelvűség: nyelvpolitika képekben című kiállítás.
„Minden népnek van nemzeti himnusza, de ilyen, Istenhez szóló, védelmet kérő nem akad.”
End of content
End of content