A magyar kultúra napja Ungváron
„Minden népnek van nemzeti himnusza, de ilyen, Istenhez szóló, védelmet kérő nem akad.”
„Minden népnek van nemzeti himnusza, de ilyen, Istenhez szóló, védelmet kérő nem akad.”
Január 26-án a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épülete előtt összegyűlt tüntetők két napot adtak Ivan Balogának, a megyei tanács vezetőjének egy ülés összehívására – jelentette be felszólalásában Ivan Gábor aktivista.
A magyar kultúra napja alkalmából 14. alkalommal rendezték meg január 24-én Ungváron a Himnusz-mondó versenyt.
Közel 30 tüntető próbált erővel bejutni január 24-én délelőtt az Ungvári Városi Tanács épületébe, melynek az ablakát és az ajtaját is betörték.
Az Avia B-534 csehszlovák kétfedelű vadászgép volt, melyet a B-34-es típusból fejlesztettek ki.
Több százan tüntettek vasárnap Ungvár központjában az ukrán parlament által a napokban elfogadott, szabadságjogokat korlátozó törvények visszavonását követelve.
Idén nyolcszázezer hrivnyát különítettek el az ungvári járási oktatási intézmények tanulóinak étkeztetésére a területi költségvetésből.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 2014-ben is színházi előadás keretein belül ünnepelte a magyar kultúra napját.
Január 7-én az Ungvári Nemzeti Egyetem Biológia Karának bázisán Turisták számára a Felső-Tisza-vidék természeti sajátosságairól címmel tudományos szemináriumot tartottak.
Január 19-én Ungvár múzeumai címmel szerveztek tematikus városnézést.
End of content
End of content