Gólyabál a KMDFKSZ szervezésében
Hivatalosan is elsősökké avatták az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóit.
Hivatalosan is elsősökké avatták az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóit.
A magyar–ukrán és magyar–kárpátaljai kapcsolatok őszintesége, a közös történelmi értékek és személyek tisztelete szóban és tettben is megnyilvánul.
November 11-én, hétfőn Ungváron és Munkácson a gyermekkoldulás elterjedésének megelőzésére irányuló intézkedéseket hajtottak végre.
A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban megnyílt Naum Repkinnek, a modern kárpátaljai festőiskola festőművészének harminc munkáját bemutató kiállítása Ungváron.
Október 30-án került sor Ungváron a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által közösen szervezett tárlat ünnepélyes megnyitójára az Ungvár Galériában. A kiállításon az idei Hollósy Simon Képzőművészeti Alkotótáborban született alkotásokból válogatott anyagot tekinthetik meg az érdeklődők.
1965-ben a zömében magyar egyetemista hallgatók és a kezdő irodalmárok az Együtt című kéziratos (írógéppel sokszorosított) lapban – szerkesztői Stumpf (S. Benedek) András, Balla Gyula, Györke László, Punykó Mária – kovácsolódtak nemzedékké.
Az elmúlt héten rendezték meg a Kárpátok Eurorégió Kupa nemzetközi sporttáncversenyt Ungváron.
Szombat este az ungvári közlekedés-rendészet járőre a városi rendőrkapitányság előtt parkolt le gépkocsijával.
Kárpátaljai Tudományos Társaság (KTT) létrehozását Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa indítványozta.
Október 29-én került sor az Ungvári Kereskedelmi és Élelmiszer-technológiai Szakközépiskola diákéttermének és speciális laboratóriumának ünnepélyes megnyitójára.
End of content
End of content